Mi az a dysarthria?

Mi az a dysarthria?

A dysarthria a beszédmozgások koordinációs kivitelezésének zavara. Okai között szerepelnek az agyi sérülések, fejlődési-, genetikai rendellenességek, szülési károsodások, érrendszeri gyulladásos megbetegedések, daganatok, anyagcserezavarok. A károsodás a beszédhangok kiejtési mechanizmusát nehezíti. Az artikuláció zavart, elmosódott, a beszéd rosszul érthető, részben orrhangú, csaknem érthetetlen lehet.
A logopédiai vizsgálat a légzés, a hangadás, az artikuláció zavarainak feltárásával indul, az arc és a nyak reflextevékenységét is meg kell nézni, előfordulhatnak izombénulások.
A terápia nem csak a sérült beszédmotorikára, hanem a kommunikációs zavarra is ki kell, hogy terjedjen, sőt a szókincs bővítése is fontos feladat.

A dysarthria tüneteit a sérülés helye és kiterjedése határozza meg, amely együttesen megmutatkozik a légzés eltérésében, a hangadás és a kiejtés érthetetlenségig fokozódó torzulásában, illetve a beszéd zenei elemeinek változásában. A sérülés helyének függvényében a beszéd lehet szaggatott, fújtató, szabálytalan ritmusú, elkent vagy monoton.

A beteg a szótagokat és betűket nem tudja rendes szavakká összefűzni. A dysarthria szenvedők többnyire az egyes betűket vagy szótagokat helyesen ejtik ki, de a szavakból nem tudnak értelmes mondatokat alkotni, ezért ezt a betegséget szótagbotlásnak is szokták nevezni. Az ilyen beteg pl: (Peking) helyett (Keping)-et mond. Legtöbbjük normálisan tud írni és olvasni, mivel rendszerint a beszédképzés és -értés nem érintett az afázia egyes formáitól eltérően.

 

dyzartria_stroke

A dysarthria súlyos formája az anartria. Anartriában a hangadás és az artikuláció összhangja megbomlik, a beszéd teljesen érthetetlen, vagy az érintett egyáltalán nem képes beszédhangokat képezni (némaság). A beszéd zenei elemei szintén sérülnek. A lélegzés szabályozása sérül, a nyelés nehezített. A beszélőszervek, különösen az ajkak és a nyelv mozgása zavart szenved.

Az anartriát a domináns agyfélteke mozgatókérgének sérülése, vagy a hozzá kapcsolódó idegpályákban esett károsodás, vagy az agytörzs bolygóideghez, nyelv-garatideghez, avagy a nyelv alatti ideghez tartozó magjának sérülése okozhatja.