A beszédterápia

A beszédterápia

A terapeutának mindig együtt kell működnie a beszédhibással, a hozzátartozóival, és ki kell alakítani egyfajta együttműködést, kapcsolatot a beszédhibás és a hozzátartozója között is. Később a környezetét is bővíteni kell (rokonok, barátok, utca). A felvilágosító munka, a család tanítása, pszichés támogatása éppoly fontos, mint maga a beszédterápia. Ha a beszédkészségét elveszített felnőtt nem tudja magát kifejezni, feszíti belülről a kommunikációs gát, a tehetetlenség, és ez sajnos türelmetlenséget, agressziót is eredményezhet. Előfordulhat a teljes közöny is a környezetével szemben. Meg kell találnunk azt a módot, amely segítségével meg tudják érteni egymást.

A rehabilitációs eljárás a beszéd és a mozgás maradék kapacitásának növelésére törekszik. A terápia során, csak a terapeuta és a beteg van jelen. Az „óra”90 perc, komplex összetételű. 45 perc gyógytorna és 45 perc logopédia. A feladatok, az afázia fajtájától,a mozgásszervi deficit mértékétől,illetve az állapot súlyosságától függően változnak. Fő feladat a beszéd újratanítása, pedagógiai módszerekkel, hasonlóan az iskolás gyerekek oktatásához. A nyelv tanítását a szókészlet helyreállításával és a szituációhoz kapcsolódó nyelvhasználat javításával, a memória, a figyelem és a finom mozgás fejlesztésével érjük el. Az eredmény minden betegnél más. A fő feladat hozzásegíteni az afáziás beteget, hogy a rendelkezésére álló képességit legjobban kihasználva kommunikáljon.

afázia