Szombaton és vasárnap is dolgozom délutánosban, nem akartam, de a főnököm az az isten. Fáj a fejem két hete folyamatosan kicsit, vagy nagyon, hol szúr, hol tompán. A háziorvosom szerint csak az időjárás,de mondom neki, hogy még kótyagosnak is érzem a fejem, ezen jót derült.
2011. augusztus 07. vasárnap este 22 óra, vége melónak, gyerünk haza, kocsiba ülök. Párom otthon vár, vacsi, kicsit beszélgetünk, fél 12. Alvás, reggel megint munka!
2011. augusztus 08. hétfő hajnali 1 óra, arra ébredek, hogy nem tudok az oldalamra fordulni. Nehezen, de felkeltem, nem kellett volna. Fekszem a padlón, és nem tudok mozdulni, valamit makogok, de igazán nem jön hang számon. Csak pislogok, és nem értem, nem vagyok feladós típus, tovább próbálkozom, de nem megy. Felfogom, baj van, nagy baj. Az agyam tiszta, meglepően nyugodtan fogadom, nem félek, de bizonytalan vagyok. 01óra15 perc, megjött a mentő, faggatnak a mentősök, és rádöbbenek, nem tudok beszélni. Kórház, CT, infúzió, vérrögoldó. Jön a Doktor közli SZTROKE, az meg mi?!?! Hogy, hogy én? Mindig makkegészséges voltam. 10 nap az intenzíven, utána még 7 nap az osztályon, nem mondanak semmit, se jót, se rosszat. Vizsgálják a rizikó faktoraimat, nem találnak semmit.
Jött egy Doktor, kérdezte akarok-e menni rehabra. Hurrá! El innen, akárhová, csak el.
3 hónap a rehabon. Megtanultam újra járni, a gyógytornász lányok istennők, sokat tudnak, türelmesek, közvetlenek. Újra tanultam beszélni, öltözködni, tisztálkodni. Nehéz volt!
Haza mentem, és otthon is nehéz volt, gyógytorna, masszírozás, akupunktúra. Mindenki segített, a párom, a barátok, a szomszédok, sokat és önzetlenül, hálás vagyok nekik!
Sok időm volt, szabad idő, aztán gondoltam egyet, és megszületett az első segédeszközöm: a KÉZTRÉNER. A jobb karommal volt gondom. Fájt és nem tudtam úgy tornáztatni, ahogy szerettem volna. Merev, fáradt, és béna volt.
Szétvágtunk egy kerékpárt, abból szerkesztettem meg a prototípust, a párommal meg a szomszéddal, egyik sem lakatos. Kezdetleges darab volt, de én onnan számítom a lényeges javulást. Először egy percet bírtam, aztán kettőt, majd ötöt. Rá kellet kötni a kezem, hogy használni tudjam, de a csuklóm, a könyököm, a vállam, és a hátam egy része a mozgás miatt, a jobb vérellátás következtében, kevésbé fájt. Már 20 percnél tartottam, naponta 3x.
Kezdett sütni a nap, úgyhogy elmondhatom, ha sokat dolgozol, teszel azért, hogy rendbe jöjj, akkor előbb-utóbb feletted is kiderül az ég!
A mai napig használom, és még egy dolog: ne higgyetek annak, aki azt mondja 8-12 hónap után nincs javulás, nem igaz! Magam vagyok rá a példa, de van javulás, ha kicsi és lassú, de igenis mindig van javulás!!!
Hollósi Csaba