Sándor története

DSCF02672012. december 26.

Ez volt az a nap amikor megálljt parancsolt a szervezetem és ezt egy Stroke-kal érte el nálam. Volt-e előzménye a stroke-nak? Igen, nagyon sok tünete volt, de egyikről sem vettem tudomást.

2009-ben ismerkedtem meg a második feleségemmel egy internetes párkeresőn. Hiányzott az életemből az őszinteségre alapuló házasélet. 10 évig tartó társas magányból akartam szabadulni és 5 évig tartó keresgélés után találtam rá a feleségemre, akiben megtaláltam mind azt, amire vágytam. Először csak levelezésnek indult, mivel nagy volt a távolság Békéscsaba és Miskolc között. A sok levélváltás után úgy döntöttünk, ha csak barátok maradunk is de meg kockáztatunk egy személyes találkozást. Feleségem már 10 éve elvált volt, én pedig elváltam és összekötöttük az életünket.

Békéscsabán meg volt az emberi tőkém, sokan ismertek, adtak a szavamra, évek óta vendéglátásban voltam érdekelt. Miskolcon, a feleségemen kívül senkit nem ismertem, de ismertem a képességeim és tudtam bármire képes vagyok. A város egyik szórakoztató központjában Pizzériát nyitottam éjszakai étel kiszállítással. Először pizzát, később ebédkiszállítást is végeztünk, saját konyhánkban készített friss ebéddel. Hamar meg ismertek a városban, sok és egyre több megrendelésünk volt és én minden nap délelőtt 10 órától éjjel 3 óráig voltam talpon. Napközben szunyókáltam az üzletben egy széken ülve. Bárhol és bármikor el tudtam aludni. Ha csak percekre is, de lecsuktam a szemem és próbáltam pihenni. Napról napra egyre feszültebb, idegesebb voltam. Feleségem mindig kérte, hogy ne tartsak nyitva olyan késő estig, de nem hallgattam rá. Láttam a jövőnket, közös gyermekünket. Arra nem gondoltam, hogy elveszíthetem álmaimat, vágyaimat.

Egy nap feleségem azt mondta:  – Éjjel a mellkasodra tettem a fejem és hallottam, hogy a szíved szabálytalanul ver. Megnéztem a pulzusod és 2-3 ütést is kihagy. Orvoshoz kéne menned. – Nem, nem. Nem zárhatom be az üzletet, már ismernek a városban, és ha most hetekre eltűnök, akkor elfelejtenek minket.

Mentem tovább és nem törődtem a ritmus zavarommal.

Feleségem egy fogtechnikán dolgozott és az egyik fogorvos nő férje a háziorvosunk volt. Feleségem elmondta neki, hogy mit tapasztalt nálam. Az orvos bejött hozzám, a pizzériába egy vérnyomásmérővel és azonnal látta, hogy baj van a szívemmel. Beültetett az autójába és elvitt a kórházba, ahol megvizsgáltak és kiderült, hogy valóban gond van a szívemmel. Ekkor bent kellett volna maradnom a kórházban, hogy rendbe tegyék a szívem, de nem maradtam. Ki vezetné az üzletet? Tettem fel magamnak a kérdést. Sok munkám, energiám fekszik abban, hogy meg ismertek. A nagynevű pizzériákkal felvehettem a versenyt és most szálljak ki? Nem, nem. Adjon főorvos úr valamilyen gyógyszert és had menjek utamra. Meg kaptam a ritmusszabályozó gyógyszerem, és mint aki jól végezte dolgát visszamentem dolgozni. Ezek után mindössze 3 hónap kellett ahhoz, hogy a stroke-ig hajtsam a hörcsög kereket. Mint utólag látom, az az élet nem volt más, mint egy kerék, amelybe beszálltam, felpörgetett és soha nem akartam megállítani azt.

2012. december 24-én is dolgoztam, de a feleségem szinte sírva könyörgött, hogy legalább a szent estét töltsük együtt. Jó legyen, üsse kavics, hát ezt az egy estét csak kibírom valahogy munka nélkül. Karácsony első napjára merényletként éltem meg, hogy a feleségem család barátokat hívott meg vacsorára, ezért szintén nem engedte, hogy dolgozzam. Na, jó, rendben, két napot még kibírok gondoltam, de 26-án munkába állok, ha törik, ha szakad.

26-án reggel felfúvódva ébredtem. Nagyon rossz volt a közérzetem, szinte alig szólaltam meg. Feleségem kérdezte is, hogy mi baj van velem, annyira szótlan vagyok. Nem tudtam mi történik, csak éreztem, hogy nincs emésztésem, fáj a gyomrom és majd szétcsattant olyan nagy és kemény volt. Mondta a feleségem, talán jót tenne egy séta, így Miskolc-Tapolca felé indultunk. Egész Tapolcáig mentünk, de amire oda értünk, már nagyon fáradt, bágyadt voltam. Rövid pihenés után haza indultunk. A háztól alig 100 méterre már alig bírtam menni. 4-5 lépés után meg kellett állnom, sípolt a tüdőm, alig kaptam levegőt, nem volt erőm, a fejem tetején forróságot éreztem. Nagyon-nagyon lassan, de haza értünk. Ténferegtem a lakásban, mire eldöntöttem, hogy valószínűleg azért fáj a fejem és azért érzem annyira melegnek, mert lázas vagyok, ezért főzök magamnak egy teát. Amíg a vízmelegítőben forrt a víz, beszóltam a feleségemnek a szobába, hogy hol találom a teát, mert ugye nálunk hetente változik a helye mindennek és már megint nem ott volt ahol korábban. A feleségem ki jött a konyhába, kezembe adta a kamillateát, majd indult vissza a szobába, amikor forgott velem a konyha és egy megmagyarázhatatlan furcsa és erős fájdalmat éreztem a fejem tetején. Csak annyit mondtam: Jaj de megszédültem és hátráltam a szék felé, mert éreztem a lábamból is ki ment az erő.. Feleségem visszanézett a konyhaajtóból és indult volna tovább, amikor visszafordult és mellém ugorva átölelt: -Mi történt?  – kérdeztem. – Miért szorítasz annyira magadhoz? Feleségem felemelte a pizzériás telefont (amit már az asztalra készítettem, ha rendelés érkezik, én már indulok is a pizzériába és készítem, amit kérnek), a mentőt hívta. Meg is jegyeztem, hogy miért hívja a mentőt, hát itt senki nem beteg. Ekkor a fejem a mellkasához szorítva mondta: – Szívem lebénultál, hívtam a mentőket. A napokban láttam egy reklámot, ahol leírták a tüneteket, pont olyan, mint most neked van. Nem értettem mi történik. Csak ültem ott, feleségem állt felettem átölelve a fejemet és tartva a testemet, amely már egyre gyengébb volt. A visszaemlékezésekből tudom, hogy mire a mentő kiért (alig 20 perc) már csavarni lehetett a trikómból és a feleségem ruhájából a nyálamat. Tolószékbe tettek, majd be a liftbe és irány a kórház. A mentőben csak néztem a feleségem arcát, aki egyre sápadtabb lett, de végig mosolygott rám, fogta a kezem és azt hajtogatta: nem lesz semmi baj és csak mosolygott és mosolygott. Nem is gondoltam semmi rosszra. Mi bajom lehet ugyan? Semmi komoly, ha a feleségem ilyen kedvesen mosolyog rám. Nem láttam a szemében a félelmet, pedig utólag tudom mennyire félt, hogy elveszít, de bátorított.

Betegfelvétel, azután CT vizsgálat és egyik percről a másikra gépekkel körülvett ágyban találtam magam. A nagy terem tele volt betegekkel és mindenki feje fölött egy monitor villogott. Még ekkor sem értettem mi történt. Az ágyam végénél egy orvos valami hegyes tárggyal csinált valamit a lábamon, amiből éreztem egy keveset, majd valahol máshol csinálta (a karom volt az) és kérdezte mit érzek. Semmit nem éreztem.

Napok teltek el. Úgy gondoltam fáradt és kialvatlan vagyok, holott egyfolytában aludtam. Amikor egyet pislogtam, ott állta a feleségem az ágyamnál, majd amikor egy másikat pislogtam már nem volt ott. Aztán így ment ez jó ideig. Később tudtam meg, hogy napokig aludtam.

Amikor az osztályra kerültem ott sem tudtam megkülönböztetni a nappalt az éjszakától. Amikor rá eszméltem, hogy béna a bal oldalam csak a plafont bámultam és járt az agyam. Volt, hogy tréfásnak, volt, hogy kilátástalannak láttam az állapotom. Feleségem reggeltől késő estig ott volt velem. Etetett, mosdatott, borotvált, kenegette a felfekvés előjeleként fellépő foltokat. Masszírozta a testem, tornáztatta a karom, amikbe én mindig bele aludtam.

Amikor átkerültem a rehabra csak menni akartam. Mindegy hova, csak tegyem meg az önálló lépéseimet. Először nagy feladat volt a kerekesszékbe bele ülnöm. Ilyenkor a feleségem rám adta a nagykabátot, betekerte az egész testem egy pléddel és kitolt a kórház bejáratához. Aztán kitolt az udvarra, majd egyre messzebb és messzebb tolt, közben be nem állt a szája, csak beszélt, az életről, az életben maradásról, a táj szépségéről, amire azelőtt nem volt időm, hogy megcsodáljam. Egy stroke kellett ahhoz, hogy meg álljak egy pillanatra és felfedezzem hol élek. Lassan, napról-napra, haladtam előre, míg elhagyhattam a pelenkát, majd lépni tudtam az ágyba kapaszkodva kettőt, majd körbe jártam kapaszkodva az ágyat, aztán elengedtem a biztonságot adó ágy rácsait és néhány önálló lépést tettem az ajtóig és vissza az ágyamig. Amikor már négylábú bottal el tudtam menni a folyosó végén lévő étkezőbe, majd lépcsőzni tanultam és már hétvégére haza engedtek. 8 hónap rehab után végleg haza mehettem. Otthon már nem akartam bottal járni, így a falba kapaszkodva járkáltam a lakásban. Sokat, nagyon sokat estem, olyankor félve indultam el újra, de erőt vettem magamon és ma már bot nélkül járok, a lépcsőn járva nem kapaszkodom Két és fél év telt el, de a bal kezem még mindig nem érez. Válból fel tudom emelni a karom, az ujjaimat csak befelé tudom hajlítani. Bevásárolok, hivatalos ügyeket intézek és Bowen kezelésre járok hetente egyszer. Már érzem, ha a karomat meg érinti valami.

A lakást átalakítottuk. Az egyik szobában bordás fal, lépcsőző gép, szobakerékpár, fekpad, erősítő gumik, labdák, masszírozó készülékek, segítségével erősítek, tornáztatom a kezem és a lábam.

Feleségem a napokban kérdezte, hogy másként csinálnék-e valamit, ha újra kapnék egy esélyt? Azt válaszoltam, hogy semmit nem bántam, meg amit tettem. Jó most ez a pihenő, amit tudatosan sosem adtam volna meg magamnak. Most, hogy újra kell építeni az életem nem is baj, hogy ilyen lassan megy, hiszen van időm gondolkodni mit fogok másként csinálni ha újra egészséges leszek.

A példámból tanulva az emberi élet drágább annál, hogy csonkig égessük azt a gyertyát.

Így lelassulva van időm meg állni és körül nézni, gyönyörködni mind abban, ami számomra adatott. Van időm elmélkedni, hogy élek, látok, járok és egy tiszta lapot nyitva egy új eséllyel (mert sokan bele is halnak) élhetem meg a minden napjaim.

Van időm dolgozni a felépülésemen.

Két hónapja találtam rá a Facebook-on a stroke-s hősök és szeretteik hozzátartozói csoportra. Állíthatom, hogy igen is ők mind hősök, akik túlélték, de nem csak azért, mert szerencsések és jó orvosaik voltak, hanem valóban hősiesen küzdöttek, mert nagyon közel áll az ember ahhoz, hogy feladja.

Kis Sándor

 

By |2015-06-17T17:54:49+00:00június 17th, 2015|Blog|0 Comments

About the Author:

Leave A Comment

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..