Kockásterítő kampány

A Kockásterítő kampány egy népszerűsítő kampány, amelynek fő célja, hogy az emberek megismerjék és felismerjék a stroke betegség tüneteit, és ezáltal megelőzzék az agyi érkatasztrófát.

Stroke Infó Alapítvány Kockás terítő kampány

 

 

 A kockás terítő története – Kocsis Gábor

Hogyan válik egy közönséges használati tárgy az Élet szimbólumává? Amikor először megláttam a kopott, piros-fehér kockás terítőt azon a tavaszi estén, 7 évvel ezelőtt, nem gondoltam, hogy hamarosan a reményt, a hitet és a küzdeni akarást jelenti majd számomra. Akkor még csak a kórházi folyosó szélén álló kisasztal szokásos kellékeként összeomlott életű emberek ételei kerültek rá, és kétségbeesett vagy beletörődő beszélgetések hangzottak el felette.

Ahogy leültem a vacsorámmal a magányos asztalhoz, és azon gondolkodtam, hogy miért kellett 28 évesen ilyen csapást elszenvednem, rájöttem, hogy a kockás terítő nem börtön. A kockás terítő lehetőség. Egy lehetőség arra, hogy a stroke után visszatérjek az életbe. Egy lehetőség arra, hogy elhiggyem: ki lehet jutni a legmélyebb gödörből is, ha megtaláljuk azokat a fűszálakat, amikbe kapaszkodni tudunk.

Ilyen fűszál volt számomra a régi kockás terítő a kórházi asztalon.

A stroke az egyensúlyérzékemet és a bal oldali mozgáskoordinációmat is érintette, és amint elmúlt a közvetlen életveszély, elkezdtem gyakorolni, hogy újra teljes értékű embernek érezhessem magam. Kerestem a fűszálakat. Szembe akartam menni a félelmeimmel,  hogy ne azok határozzák meg a hátralévő életemet.

A kockás terítő különös társként kísérte végig minden vacsorámat, és a fejlődésem egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb eszköze lett. Igyekeztem mindenből játékot csinálni, mert lelkesen sokkal jobban lehet haladni, mint görcsösen. A kockás terítő pedig mintha játékos könnyedséggel kínálta volna magát nekem: „találj bele az ujjaiddal a négyzeteimbe!” Én pedig azokra a percekre elfelejtettem a félelmeimet, elfelejtettem a magányomat, és elfelejtettem azt is, hogy nemrég omlott össze az életem.

A kockás terítő fűszál volt számomra, amibe kapaszkodni tudtam. És egy lehetőség, amely nemcsak az Életbe való visszautat mutatta meg, hanem rengeteg mást is adott: hitet, célt, nagyszerű barátokat, és a vágyat, hogy mindenkinek legyen legalább egy fűszála, amibe kapaszkodni tud.

Szeretnénk ez a fűszál lenni. A Strokeinfó Alapítvány célja, hogy reményt és tapasztalatokra épülő segítséget nyújtsunk a stroke-túlélőknek, és felhívjuk a figyelmet egy olyan betegségre, amely bármelyikünket érinthet. Ennek küldetésnek vált szimbólumává a kockás terítő.

A kampány küldetése:

Hogyan visszük végig ezt a küldetést?

Mozgalmasan, figyelemfelkeltően, önkéntesek segítségével, preventíven, sokoldalúan.

Rendezvényeink

2018.

2019.

2020.

A Strokeinfó Alapítvány vezetői

Sarkadi Gabriella

stroke túlélő, az alapítvány létrehozója,
kuratóriumi elnök


Peterdi Gabriella

konduktor,
kuratóriumi tag


Kocsis Gábor

stroke túlélő, coach,
kuratóriumi tag