II. Közösségi napok 2016. 10.05-07. Dobogókő, Stroke rehabilitációs terápiás tréning
Szakmai beszámoló
A stroke-ból nem elég gyógyszerekkel gyógyulni, nem győzzük hangsúlyozni a gyógytorna és a logopédiai gyakorlás fontosságát; ezen kívül lelki, mentális támogatásra is szükség van.
Három napos terápiás tréningünk agyi sérültek és hozzátartozóik részére, 2016. október 5. és 7. között Dobogókőn valósult meg 34 fő részvételével. A programra az Afázia Egyesület 5 tagja és a Pető Intézet felnőtt rehabilitációs terápiájának 5 résztvevője fogadta el meghívásunkat.
Az Afázia Egyesület célja, hogy dr. Pataky Ilona, neuropszichológus, elnök és Krasznár Felicia vezető logopédus, alelnök irányításával valamint Dallos Zsuzsanna titkár, gyógyult afáziás aktív közreműködésével keressük a megoldást arra, hogy az afáziás betegeknek is legyen lehetőségük a gyógyulásra.
Az afázia a nyelvhasználat képességének zavara. Ez azt jelenti, hogy aki afáziás, nem képes teljes értékűen használni a nyelvet, nem tudja kimondani, elmondani azt, amit akar.
Hasonlít ez az állapot arra, amikor egy számunkra ismeretlen idegen nyelvi környezetben próbálunk kommunikálni. Az ember ilyenkor szembesülhet azzal, hogy nem tudja világosan kifejezni, amit szeretne, vagy képtelen megérteni, amit neki mondanak. Ez azt is jelenheti, hogy nem tud akár egy pohár vizet sem kérni.
Az afáziával élő emberek számára ezek a problémák anyanyelvi környezetben is mindennaposak. Ez azért különösen kudarc az afáziások túlnyomó többsége számára, mert a nyelvhasználati zavar mellett, teljes intellektuális képességükkel rendelkeznek.
A konduktív pedagógiát, mint rehabilitációs módszert, intézetünk névadója és egyben a módszer kidolgozója, Pető András professzor nem csak gyermekeknél, hanem felnőtteknél is alkalmazta már a kezdetektől fogva. A Felnőtt Nevelési Egység hosszú évtizedek óta foglalkozik felnőtt korban szerzett, központi idegrendszeri sérülésből adódó mozgássérültek fejlesztésével, rehabilitációjával. Általános célként határozták meg az életminőség javítását. Az elvesztett képességek, készségek komplex módon, tanulás útján történő helyreállítását, a meglévő képességek minél hosszabb ideig történő szinten tartását, fejlesztését. A megtanult mozgások, mozgásformák egyéb képességek alkalmazásának elsajátítását, a gyakorlás és alkalmazás útján történő bevésését és automatikussá tételét a mindennapi tevékenységek során. Nagyon fontosnak tartják az önbizalom erősödését, valamint a család illetve a közvetlen környezet aktív bevonását a fejlesztési folyamatba. A csoportokban szakképzett, nagy tapasztalattal rendelkező konduktorok dolgoznak, akik nagy hangsúlyt fektetnek a csoportos foglalkozáson belül is az egyéni szükségleteknek megfelelő fejlesztésre. A konduktorok és a hozzánk járó felnőttek közös munkája sok esetben akár évekig is tarthat, mindaddig, míg mindkét fél hasznosnak és eredményesnek érzi azt.
A 3 napos tréning programja a következő volt: bal- és jobb agyféltekés összehangolódó torna, részvevők bemutatkozása, mini önismereti tréning, fizikóterápiás gyógytorna, gyógytorna Pető módszerrel, zeneterápia, logopédiai foglalkozás, pozitív megerősítések, önmasszázs, meditáció, teremtő és romboló agy – a felépülés pszichológiája.
Az alapítvány a pályázat megvalósításának szakmai munkáját 100 óra közérdekű önkéntes tevékenységgel teljesítette, melynek értéke: 100×693,75Ft = 69.375.- Ft volt.
Bemelegítő, bal és jobb agyféltekés összehangolódós torna
https://youtu.be/vgoamF1rS0g
Élménybeszámolók
„Az előadások építő jellegűek voltak, mindenből lehetett tanulni.”
„A szobatársamtól tanultam: hogyan vegyem fel félkézzel a melltartót.”
„A legtöbb stroke túlélő pozitívan fogja fel, ami történt vele. A legtöbb stroke túlélő harcol. Harc = Győzelem.”
„Annyi tapasztalati információt kaptam, ami pótolhatatlan és egyedi. Köszönöm a szervezőknek, hogy ezzel a rendezvénnyel még jobban felnyitották a szemem a többféle fejlődést segítő lehetőségre.”
„A zeneterápiáról: sosem szerettem csoportban énekelni, a legjobb zenetanár, akit valaha láttam.”
„Feleségem további gyógyulását jobban tudom segíteni az előadásokon hallottak alapján. Nagyon jó embereket ismertem meg, köszönöm a lehetőséget, az előadásokat! Teljesen kivirultam!”