Márti története

10154282_651568108249102_5420508120798471184_nAz én Caminóm

Évekkel ezelőtt olvastam a Caminóról, annyira én vagyok, végig kéne járnom. Pénz és megfelelő elhatározás híján maradt az az élet, amin réges-régen változtatnom kellett volna. Egy nem működő házasság, anyagi ellehetetlenülés, minden napos stressz a túlélésért. A csekkek rakosgatása, mi az amit muszáj, a többi a fiókba került és ott is maradt. Közben a vérnyomásom 220-250/140, a testsúlyom 30 kiló pluszban. Idegeim és a lelkem darabokban.

2013. július 14. vasárnap reggel tettem a dolgom egész 9 óráig. Leültem kicsit pihenni és leesett a bal kezem, kicsúszott alólam a lábam, éreztem ahogy az arcom csúszik lefelé. Egy ideig még tudtam beszélni, kértem a férjemet adja a jobb kezembe a telefont, mert mentőt hívok. Jó volt a megérzésem, STROKE.

Azonnal egy stroke központba vittek, majd 5 nap az intenzív osztályon becsövezve, drótozva, fél-bénán. A gyerekeim szemében láttam nagy a baj, de érdekes módon már a mentőben éreztem és tudtam meggyógyulok. Jobboldalt megpattant egy ér az agyamban és a mozgató idegeket elpusztította. Ez okozta a bénulást. Furcsa volt a testem fele mint egy darab meleg hús, de nem éreztem semmit. Mivel igen sűrűn látogatott az orvos, tudtam hogy ez komoly, de biztonságban éreztem magam. Aztán kikerültem a neurológiára, ott szembesültem igazán magammal is, meg látva a többieket, felfogtam mi is történt velem. Kezdett kitisztulni a fejem. Többet voltam ébren, jött a gyógytornász mozgatott ahogy tudott , de akkor még nagyon nehéz voltam. Közben jöttek a lányaim, minden nap reggeltől estig velem voltak Forgattak, kenték a hátamat, ne sebesedjen ki. Próbáltak etetni, de bal oldalon minden kifolyt. Jókat nevettünk. Nagyon hálás voltam , hogy ugyanúgy bántak velem mint régen. Utólag a nagy fiam elmesélte a fejem feldagadva, a baloldalon a szemem is alig látszott, félig lecsúszva, szóval minden elismerésem, hogy rám tudtak mosolyogni.

A tizedik napon átszállítottak egy rehabilitációs központba, amit nem is értettem, hiszen azon kívül, hogy feküdtem semmire nem voltam képes. Begurítottak egy kórterembe három nyolcvan év feletti betegtárs közé. Energiaszint nulla. Kértem a doktornőt vigyenek át valahová, mert én itt nem tudok gyógyulni,…maradtam. A nővérek szimpátiájának köszönhetően, sokat törődtek velem. Talán az, hogy 51 évesen ilyen helyzetbe kerültem elgondolkodtatta őket.

Rengeteget dolgoztak velem, katéterem volt, fürdetni, etetni, öltöztetni kellett. Csupa fiatal, jókedvű nővér volt körülöttem, ez volt az egyetlen elviselhető dolog. Mindennap jött masszőr és gyógytornász. Én nem éreztem semmit, de egyszer csak felültettek, eldőltem mint egy zsák. Aztán kipárnáztak, pár percig úgy maradtam. Naponta látogattak felváltva a szomszédaim, drága nyugdíjasaim és persze a négy gyerekem.

Egy csodálatos doktornőt kaptam, aki bár nem ígért semmit, elmondta, hogy lélekben hosszú felépülésre készüljek fel. Hálás vagyok, hogy így történt és már értem. Elindult a minden napos küzdelem, hogy tudjak wc-re menni, hogy kibírjam a 40 fokos kánikulát, a fájdalmas görcsöt a karomban és a lelkembe n, hogy mi lesz velem. Ekkor még reménykedtem, hogy másnap felébredek és mintha nem történt volna semmi újra járok és mozgok. Tudatosult, hogy minden egyes mozdulatért heteket kell dolgozni. Szenvedtem mindentől, de leginkább attól, hogy nem tudtam elfogadni a mi velem történt. /Utólag tökéletesen látom, hogy megdolgoztam ezért a stroke-ért, mindent megtettem, hogy megbetegedjek./Szépen lassan azért történtek az apró kis csodák, megmozdult a lábam, azonnal sms a gyerekeknek. Szegények mit élhettek át, na ezért sokáig haragudtam magamra, mit tettem velük. Folyamatosan jöttem rá, meg kell bocsátanom magamnak, mert addig nem fogok gyógyulni. Senkit és semmit nem hibáztattam egyetlen percig sem, hiszen tudtam miért történt velem ez a tragédia. Csodálatos segítőket kaptam a nővérekben, akik képesek voltak elhitetni velem, hogy rendbe jövök. Tudtam én is , de jöttek a hullámvölgyek, a nagy hisztik és akkor kellett egy mondat a nagylányomtól, aki mindig akkor hívott, amikor épp szükségem volt rá. Ez nagyon érdekes egyébként. Soha nem pátyolgatta az önsajnálatomat, hanem teljes hittel elmondta, hogy minden rendben lesz. Sírjak, hisztizzek, mert ez normális. Mivel én az érzéseimet mindig jól elfojtottam, számomra is új oldalamat ismertem meg. Rájöttem ez az én caminom. Kell ennél jobb önismereti tréning, vagy kell-e nagyobb kitartás mint egy bénult lábbal járni tanulni. Folyamatosan küzdeni a félelmeimmel a fájdalommal.

Hat hónap alatt, míg bent voltam, végig jártam a lehetetlennek tűnő utat. Sok-sok kiváló ember segítségével, akik mind azt erősítették bennem, hogy meg tudom csinálni. Először kerekes székkel közlekedtem, ami egy csoda volt, mert kinyílt a világ, nem voltam bezárva. Aztán járókeret, ami nem ment egy kézzel. Ami bevált a három lábú bot, amivel megtanultam menni. Illetve tudom, hogy kell menni, de az- az érzés, hogy járni még mindig nincs meg. A kezem vállból mozog, az ujjaim egy irányba igen, de kifelé még nem. Amit ki nem hagynék semmiképp, harcom a diétás nővérrel.

Bántott, hogy le akarnak fogyasztani és mennyire igazuk volt.

Ezer köszönet érte, utólag is. Szénhidrátmentes diéta, úgy 800 kalória körül . Betartottam mindent,mert jobban féltem egy újabb betegségtől, mint az éhségtől. A gyerekeim és menyem szuper finom kenyereket és salátákat, joghurtot, lecsót, grill csirkét hoztak. Soha nem akartak mást hozni mint amit kértem. Jót akartak nekem ,már tudom. Az eredmény a betegségem kezdete óta, a kilenc hónap alatt -30 kiló.

Szeretek tükörbe nézni, ráállok a mérlegre, amit régen sosem tettem.

Még egy dolgot megtanultam, bátrabb lettem. Amikor kiengedtek, még kerekes székben, elköltöztem otthonról. Inkább éljek egyedül, mint egy ártó és rossz házasságban.

Szép lassan minden a helyére kerül. Most éppen Berlinben vagyok , mert két hét múlva megszületik az első unokám. Segítek a lányomnak amiben tudok. Minden lassan megy, de sokat lehet egy kézzel is csinálni. Tudok főzni, vasalni, virágot ültetni, mosogatni és amiket még nem próbáltam.

Kirándultunk, sétálunk, közben ami nagyon fontos rengeteget nevetünk.

A legjobb gyógyszer állítom. Voltam már kirándulni, bolha piacozni, vásárolni. A legjobb rehabilitáció az élet, ahogy azt egy számomra csodálatos fiatalember mondta.

Kilenc hónap telt el, átalakultam kívül-belül. Soha többé nem leszek már az a nő aki voltam.

Értékelem az egészségem, oda figyelek magamra és megszerettem az új külsőmet.

Még rengeteg munka van előttem, de sok siker van már mögöttem.

Tudom, hogy meggyógyulok és azt is, hogy soha nem léptem volna és nem tettem volna ennyit magamért, ha nem leszek beteg. 52 éves leszek és előttem egy új élet tele lehetőséggel és kihívással.

Dancsné Márti

Kategória: Hétköznapi hősök | A közvetlen link.

2 hozzászólás a(z) Márti története bejegyzéshez

  1. Eni szerint:

    Nagyon tetszik a hozzáállásod Márti, nagyon szép eredményeket értél el már most. Én a diétának 2x futottam neki több-kevesebb sikerrel. Viszont a torna állandó volt a felépülése során. Naponta többször is csináltam, ezt nem szabad elhanyagolni. Nagyon örülök, hogy megismertelek ma, a műsor forgatásán! Sok erőt, és kitartást kívánok a továbbiakhoz! 🙂 Puszi, Eni

  2. Szemeredi Katalin szerint:

    Kedves Marti! Nagyon hasonlo a tortenetunk. Akar magamrol is olvashattam volna. 52 eves vagyok most, 2 eve sulyos agyverzesem volt. Sok munka, napi 12-14 ora, elvaltam, egy hol van, hol nincs barat, tulsuly, kapkodo, stresszes elet. Ezek az elozmenyek. A z irodaban felment a vernyomasom 210re. Haziorvos hazakuldott. Visszamentem dolgozni szerencsere. Igy a kolleganok hivtak mentot. A korhazban 2 napig nem tortent semmi, majd atvittek egy masik varosba, ahol 2 het alatt 4x mutottek az agyamat. Bal oldalan benult. Eleinte kazeter, majd pelenka, nagy nehezen sikerult elhagynom. 3labu bottal tanultam jarni, a jarokerethez, rollatorhoz 2 kez kell . A 76 eves anyukam segit a mindennapokban. A lanyom es a hugom adnak erot. Mindenert meg kell dolgoznom. A labam szornyen faj, a kezem meg nem mozog. Jo lenne beszelnem veled, hogy a mindennapokat hogy oldod meg 1 kezzel. En meg gyava vagyok egyedul elni. Pedig valtoztatnom kell. Sok puszi: Kitti

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.