Konferencia a Stroke világnapja és az Afázia hónapja alkalmából

Az idei évben az Afázia Egyesület és a Strokeinfó Alapítvány együttműködési szerződést kötött. Mindezt annak érdekében, hogy a stroke betegségben sérült emberek megkapják azt a figyelmet, gondoskodást, és nem utolsó sorban információkat, amelyet/amelyeket megérdemelnek.

A különböző betegségek anyagi támogatása Magyarországon egyáltalán nincs egyensúlyban azok előfordulásával. A szív- és érrendszeri betegségek, köztük a stroke vezetik a halálozási statisztikákat (54%). Önmagában a stroke harmadik a daganatos megbetegedések után és első a rokkantságot okozó betegségek között.

Ebből  jól látszik, hogy az érdekérvényesítés itt egyáltalán nem működik. Ezért az egészségügyi- és rehabilitációs ellátás színvonala évről évre csökken, ez elsősorban az alulfinanszírozottság és a szakemberhiány (pl. logopédus) miatt van.

Az együttműködésünk célja az, hogy egyesítsük erőinket. Hogy közös rendezvényeken és megjelenéseken keresztül érvényesítsük az érdekeinket!

Október 29. a Stroke Világnapja, a Strokeinfó Alapítvány ezzel a rendezvénnyel szeretné felhívni a figyelmet az évről évre növekvő, és egyre fiatalabbakat érintő betegségre és súlyos következményeire!

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

A rendezvény fővédnökei: Dr. Kulka Janina és Kulka János

Regisztrálni lehet a strokeinfo.gabriella@gmail.com e-mail címen.

Részletes program:

 Szóvivő, műsorvezető: Echhardt Fanni – 2017. október 19. VII. Király u. 11. kezdés: 9.00-kor
9:00Dallos  Zsuzsanna és Sarkadi GabriellaAfázia Egyesület – StrokeInfó AlapítványKöszöntő, megnyitó 
9:05dr.Pataky Ilona neuropszichológusAfázia EgyesületAz afáziás betegek és családtagok problémái 
9:25dr. Kulka Janina patológusFővédnökKöszöntő 
9:45Kocsis Gábor stroke-túlélőStrokeInfó Alapítvány, kuratóriumi tagSzületnek-e csodák néhány nap alatt? – Az első országos stroke rehabilitációs tábor szervezői tapasztalatai 
10:00Pogány Csilla gyógyult afáziásAfázia EgyesületAz újrakezdés tapasztalatai a stroke és az afázia után 
10:20-10:30– SZÜNET –   
10:30Galuska Andrea stroke-túlélőStrokeInfó Alapítvány5 napos stroke intenzív rehabilitációs táborozó élménybeszámolója 
10:45Tóth Gergő – Fejér IzabellaAfázia EgyesületA váratlan stroke és annak következményei és a rehabilitáció problémái 
11:10Kutas Zsuzsanna  osztályvezető asszonyBudapesti Kormányfőhivatal, a Rehabilitációs- Ellátási és szakértői FőosztályAz afáziás emberek számára elérhető ellátások, juttatások 
11:3KÉRDÉSEK   
11:55-12:10ZENENOA énekstúdió, Nelli és társai énekelnek  
12:10 – 13:00– EBÉDSZÜNET –   
13:00Pásztor Gabriella gyógytornász, senior ARNI instruktorStrokeInfó AlapítványAz ARNI terápia 
13:20Dallos Zsuzsanna, Sarkadi GabriellaAfázia Egyesület , Strokeinfó AlapítványAz együttműködés szerepe az érdekérvényesítésben 
13:40Dallos Zsuzsanna, Sarkadi GabriellaAfázia Egyesület , Strokeinfó AlapítványZárszó 

A konferencia képekben