ÉTA Országos Szövetség

A Strokeinfó Alapítvány az ÉTÁ-ban, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetségében 2019. óta tagszervezet.

Az ÉTA Országos Szövetség 1997-ben alakult 36 civil szervezet összefogásával azzal a céllal, hogy képviselje az értelmileg akadályozott és halmozottan sérült emberek, valamint családjaik érdekeit. Szövetségünk mára 65 tagszervezetet fog össze országszerte, közösségünk pedig folyamatosan bővül. Az ÉTA országos hatáskörű nonprofit közhasznú szervezet, amely 2011 óta központi költségvetési támogatásban részesül. Tevékenységünk közvetlenül mintegy 4–5000 fogyatékossággal élő embert, családtagjaikat, valamint a velük foglalkozó segítőket és szakembereket érinti.

Küldetésünk, hogy érdekvédelmi munkánkkal, szolgáltatásainkkal és közösségi programjainkkal hozzájáruljunk a fogyatékossággal élő emberek és családjaik életminőségének javításához, társadalmi elfogadásuk erősítéséhez és mindennapi támogatásukhoz. Ennek érdekében jogi szolgáltatásokat biztosítunk, együttműködünk más szociális és fogyatékosságügyi szervezetekkel, részt veszünk szakmapolitikai és országos testületek munkájában, valamint aktívan építjük hazai és nemzetközi kapcsolatainkat. Nemzetközi partnereink között szerepel az osztrák Lebenshilfe és az EASPD – European Association of Service Providers for Persons with Disabilities brüsszeli ernyőszervezet is.

Szolgáltatásaink és programjaink a fogyatékossággal élő emberek és családjaik mindennapjainak támogatását szolgálják.

Korai intervenciót támogató programok
A fogyatékossággal élő személyek és az őket nevelő családok mindennapi támogatása, különös figyelemmel a fogyatékossággal érintett családtag szükségleteire.

Diák-önkéntes és közösségi szolgálat

Patrónus program
Szövetségünk kapcsolatot teremt azok között, akik támogatni szeretnék a fogyatékossággal élő fiatalokat, különösen az állami gondozásban élőket.

Rekreációs program
Kiégésmegelőző és rekreációs programok a fogyatékosságügy területén dolgozó szakemberek számára.

Szemléletformáló és érzékenyítő programok
Az értelmileg akadályozott emberek és családjaik mindennapjainak bemutatása, élethelyzetük sajátosságainak megismertetése, valamint a társadalmi érzékenyítés és szemléletformálás támogatása.

Felnőttképzések

Belső pályázatok tagszervezeteink számára

Fontos feladatunknak tartjuk a társadalmi szemléletformálást és érzékenyítést. Programjaink célja, hogy közelebb hozzák az emberekhez az értelmileg akadályozott személyek és családjaik mindennapjait, valamint elősegítsék a befogadóbb társadalmi környezet kialakulását. Tematikus napjaink és közösségi rendezvényeink során tagszervezeteinken túl más szakmai és civil szervezeteket is bevonunk annak érdekében, hogy minél szélesebb körben osszunk meg értékes tapasztalatokat és információkat.

Művészeti programjaink – alkotótáborok, vándorkiállítások és kézműves bemutatók – lehetőséget teremtenek arra, hogy a fogyatékossággal élő emberek alkotásai és tehetsége szélesebb közönséghez is eljussanak. Ezzel nemcsak tagszervezeteink munkáját népszerűsítjük, hanem hozzájárulunk a társadalmi elfogadás és nyitottság erősítéséhez is.

Szövetségünk működésében kiemelt szerepet kap a folyamatos szervezetfejlesztés és a nyitott kommunikáció. Honlapunk, közösségi médiafelületeink, az ÉTA Hírek című negyedéves kiadványunk, valamint szakmai anyagaink és videós tartalmaink segítségével rendszeresen tájékoztatjuk közösségünket és partnereinket munkánkról, programjainkról és eredményeinkről.

Kommunikációs felületeink:

 

A Szövetség ernyője alá kb. 4-5000 fő értelmileg akadályozott, és halmozottan sérült ember, az ő családtagjaik, és a velük foglalkozó segítők és szakemberek tartoznak.

A Szövetség célja és feladata: 

Érdekvédelmi tevékenységével és szolgáltatásainak nyújtásával, szakmai programok szervezésével hozzájáruljon a fent említett célcsoport és közvetlen környezete életminőségének javításához.

Fő tevékenységek:

Érdekvédelemmel kapcsolatos teendők:

  • Jogi szolgáltatások nyújtása
  • Együttműködés más szociális területen működő ernyőszervezetekkel
  • Részvétel az Országos Fogyatékosügyi Tanácsban (OFT)
  • Részvétel az Intézményférőhely Kiváltást Koordináló Országos Testület munkájában (IFKKOT)
  • Szakmapolitikával való együttműködés
  • Nemzetközi kapcsolatok

továbbá

Nemzetközi jó gyakorlatok gyűjtése, megfelelő módú adaptálása, kapcsolatok kiépítése, nemzetközi programok megvalósítása

Lebenshilfe für Menschen mit Behinderung – Ausztria
EASPD – European Association of Service Providers for Persons with Disabilities (brüsszeli székhelyű fogyatékosságügyi ernyőszervezet)

Szolgáltatások

  • Korai intervenciót támogató programok
  • Diák-önkéntes és közösségi szolgálat

A fogyatékossággal élő személy vagy őt nevelő családok mindennapjainak segítése, különös figyelemmel a fogyatékossággal érintett családtagra.

  • Patrónus program

A Szövetség összekapcsolja azokat a személyeket, akik fogyatékossággal élő fiatalokat szeretnének támogatni, főként olyanokat, akik állami gondozásban élnek.

  • Rekreációs Program

Kiégés elleni rekreációs programkínálat a fogyatékosügyben segítőként dolgozó szakembereknek.

  • Szemléletformáló, érzékenyítő program

Az értelmileg akadályozott emberek és családjaik mindennapjainak megismertetése, élethelyzetük sajátosságainak bemutatása, a többségi társadalom szemléletformálása

  • Felnőttképzések
  • Belső pályázataink tagszervezeteink számára

> Szakmai
> Foglalkoztatást segítő

  • Tematikus napok

Szemléletformálási, életminőség javítási célokat szolgáló alkalmakról van szó, ahol a tagszervezeteinken kívül is bevonásra kerülnek más, érdemi információval szolgáló szervezetek.

  • Mentálhigiénés családsegítő program

Fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára 7 nap időtartamú és napirend szerinti nyaraltatás Balatonmáriafürdőn.

Művészeti tevékenységek

  • Tagszervezeteink alkotótáborai
  • Vándorkiállítások

Szemléletformálás, tagszervezeteink tevékenységeinek népszerűsítése. Fogyatékossággal élő emberek által készített piacképes használati- és dísztárgyak bemutatása.

Kommunikációs felületek:

Forrás: https://eta-szov.hu/bemutatkozas/

Az ÉTA támogatásai a Strokeinfó Alapítvány szakmai programjaira

  • 2019-ben 300.000.- Ft támogatásban részesült: Rehabilitációs és motivációs mini-terápia stroke túlélők és családtagjaik részére a budapesti stroke klubban
  • 2020-ban 500.000.- Ft támogatásban részesült: Egészségmegőrzés és rehabilitáció – a Strokeinfó Alapítvány 2020. évi rendezvényei: Kockásterítős piknik, stroke rekreációs tábor, Stroke Világnapja, mozgás- és mentálhigiénés tanácsadás a stroke klubban.
  • 2020-ban 165.000.- Ft támogatásban részesült: a COVID járványügyi helyzet okozta higiéniás körülmények/eszközök vásárlására és mentálhigiénés programok finanszírozására
  • 2021-ben 914 ezer forintot támogatást kaptunk, melyből 500 ezer forintot az Alapítvány fennállásának 10. évfordulójára, 414.250.- forintot pedig a 2021. évi stroke rekreációs táborra, valamint a minit terápiás programunk pilot programjára fordítottunk.
  • 2022-ben 400 ezer forint támogatást kaptunk, melyből a 2022. évi rekreációs táborunkat finanszíroztuk.
  • 2023-ban 300 ezer forint összegű támogatást kaptunk stroke terápiás tréningünkre, melyet Balatonmáriafürdőn rendeztünk meg 2023. augusztus 25-27. között.
  • 2024-ben támogatásként összesen 780 ezer forintot kaptunk, melyből információs és közösségi projekteket finanszíroztunk a stroke megelőzésével és rehabilitációjával kapcsolatban.
  • 2025-ben 430 ezer forint összegű támogatást kaptunk „Magyarországi – stroke betegséghez kapcsolódó – közösségek első találkozója” megrendezéséhez, melyet 2025. október 17-én tartottunk az ÉTA Országos Szövetségben.