Strokeinfó Alapítvány

Sarkadi Gabriella

Sarkadi Gabriellának hívnak. 2005-ben még egy alapítványi gimnázium gazdasági vezetője voltam. Fél évvel később, 36 évesen, kaptam egy stroke-ot, és a jobb oldalam lebénult. Ami érintette az egyensúlyom, a koordinációm és a motoros készségeimet.

Újra kellett tanulnom járni, beszélni és nyelni. Többéves kitartó munka után újra képes voltam minderre.

Utólag látom, hogy az életmódom hagyott némi kivetni valót maga után: túl sok volt a stressz az életemben.

A szélütés előtt fogalmam sem volt az előjelekről. Nem is igazán tudtam, hogy mi ez a betegség. Azt gondoltam, hogy csak az idősebbeket érinti. Szeretném, ha az emberek észrevennék, hogy a STROKE ma már bárkivel megtörténhet.

2010-ben kezdeményeztem egy alapítvány életre hívását, mely elsősorban a túlélők rehabilitációjátsegítené. 2011-ben létrejött a Strokeinfó Alapítvány.

Szeretem a munkát, amit végzek, és jó érzéssel tölt el a tudat, hogy, ha csak egy embert is sikerül „megmenteni”, már megérte!