Önsegítő csoport

2014. októberében létrehoztunk egy támogató, virtuális közösséget stroke gyógyulóknak , és szeretteiknek. A csoport célja, hogy a stroke érintettek – túlélők, hozzátartozók, egészségügyben dolgozók – tapasztalatokat cseréljenek, inspirálják egymást, vigaszt nyújtsanak egymásnak.

A csoport alapítói:

A csoport tagjai tapasztalataikkal, tanácsaikkal, lelki támogatással, releváns cikkek felkutatásával segítik egymást. Kihasználjuk az internet adta előnyöket (a mozgáskorlátozottak is ugyanúgy a közösség hasznos tagjai lehetnek, Komlótól Sárospatakig, Németországtól Szlovákiáig egyaránt elérjük egymást). Ugyanakkor, ha a helyzet megkívánja, személyes találkozásra is sor kerül:

Online közösségünk

Csoport leírása

NETIKETT

Mivel egy alulról szerveződő betegszervezet vagyunk, nagyrészt gyógyult betegek egymás között, nincsenek támogatóink, teljesen alulról kellett kezdenünk építeni a kapcsolatrendszerünket.

Ennek ellenére, az Alapítvány mögött jelentős (beteg)támogatottság áll, közösségi programokkal és közösségi információs felületekkel, számos együttműködő partnerrel (pl. ÉTA Országos Szövetség, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház, Szent Vincent Rehabilitációs Központ, MagNet Bank,  stb.).

Ha úgy érzed, hogy a másodlagos megelőzés és a stroke-rehabilitáció érdekében bármilyen módon támogatnád Alapítványunkat akkor kérem, hogy jelentkezz az info@strokeinfo.hu e-mail címen!