Rehab Critical Mass

Rehab Critical Mass

Elegük van a kirekesztettségből

A fogyatékkal élő emberek életének javítását sürgetve több ezren vettek részt a Rehab Critical Mass felvonuláson Budapesten 2016. május 30-án vasárnap délután.

Népszabadság 2016.05.30

Ha úgy működne a magyar társadalom elfogadás szintjén, mint a Rehab Critical Mass, ahol az épek és fogyatékkal élők együtt állnak ki egy fontos ügyért, akkor már eggyel beljebb lennénk. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy még mindig vegyes a sérült emberek megítélése. A harmadik alkalommal megrendezett felvonulás pont erre a társadalmi kirekesztésre, valamint azokra a problémákra és hiányosságokra hívja fel a figyelmet, melyek haladéktalan megoldást igényelnek.

Magyarországon a fogyatékkal élők még szinte láthatatlanok, pedig egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint 457 000 fogyatékkal élő van Magyarországon. Ha pedig ehhez hozzászámoljuk hozzátartozóikat, családtagjaikat, barátaikat és így tovább, akkor kb. 1,8 millió embert közvetlenül érint a fogyatékossággal élők helyzete.

Érdemes elolvasni a teljes cikket, a Strokeinfó Alapítvány is megjelenik benne, mint, ahogyan mi is végigsétáltuk a felvonulást:

https://divany.hu/eletem/2016/05/30/rehab_critical_mass/