A zeneterápia szerepe a prevencióban és a rehabilitációban
2018. december 13.DR. KONTA ILDIKÓ MÁRIA:
…A zeneterápia olyan eljárás, mely a zenét mint eszközt alkalmazza a megelőzés, a személyiségfejlesztés, önismeret, korrekció, gyógyítás és a rehabilitáció területén.
…Cél egy katartikus állapot elérése. Ez egy különös élmény, amely szinte „átfesti” bennünk az önmagunkról és a világról kialakított képet, a változás lehetőségét hordozza.
…A zene hatását már évezredekkel ezelőtt is ismerték és célzatosan alkalmazták, nyugtatás, altatás, vagy kedvező kedélyállapot elérése, szellemi fogékonyság növelése céljából.
…Hogyan is hat a zene? Hogyan hat a hang az emberre? – kérdezhetjük.
A központi idegrendszer az a közvetítő, amely túl azon, hogy az egyes érzékszerveknek a megfelelő központja, komplex működésével a zene hatásmechanizmusát is összetetten érvényesíti. Az agy egyrészt irányító központ, másrészt központi memória, ahol minden információ tárolható, amely a múltban valaha is befogadásra került.
Közismert, hogy az emberi agy két féltekéből áll, amelyeket egy ideghálózat köt össze. A két féltekének eltérő, egymást kiegészítő szerepe van. A bal félteke inkább a ráció, a logikai gondolkozás alapján segít megérteni a világot, míg a jobb félteke segítségével képek, fantázia, ösztönös megérzés felhasználásával értjük meg a világot. Itt található a kreativitás, a képalkotás, az érzelem és a zenei élmény feldolgozásának helye.
…A jobb félteke a „muzikálisabb”, ez elsősorban a dallamok felismerésében mutatkozik meg. A bal félteke elsősorban ritmusazonosító. Ezek lényegében tanult tulajdonságok és az agy érésének következményei.
…már méhen belül, embrionális korban hat az emberre a hang, a ritmus.
Nem véletlenül mondta Kodály, hogy a zenei nevelést már a gyermek születése előtt 9 hónappal kell elkezdeni…
…a zene nagyon korai élmény, több lelki jelenségre hat, azokat befolyásolja.
…A zene elemei, a ritmus, melódia, dinamika, hangszín, hangeszközök stb., vagy mint sajátos rezgések összessége, különös lelki, élettani hatást érhetnek el. Akár izomellazulást, érfal-kitágulást, egyenletes, lassú szívverést, így vérnyomáscsökkenést képes kiváltani egy muzsika, akár izomfeszülést, szapora légzést és szívritmust és vérnyomás-emelkedést egészen az eufória és extázis állapotáig.
…A zene képes felkelteni és fokozni az aktivitást, feszültséget szabályoz, indulatokat kelt és levezet, nyugalmat teremt, a legkülönbözőbb érzelmeket mobilizálja, serkenti a képzeletet, képzettársítást, emlékeket, befolyásolja a közérzetet, alakítja a viselkedést.
…A tudományok fejlődése egyre inkább lehetővé tette a zene hatásának méréseit is. Így többen is igazolták a zene hatásait. J. P. Frank szerint a keringés is szabályozható a melódiával. K. Lange és W. James vizsgálatai is a ritmus és dallam szervezetre gyakorolt hatását igazolták. A muzsika befolyásolja a szívritmust, a vérnyomást, a légzés ritmusát, az izomtónust.
…A hang nem más, mint rezgés. Műszeres mérésekkel bizonyították a tudósok, hogy a zene óriási hatással van nemcsak az emberi agyra, hanem az egyes szervekre is a rezgésekkel történő kölcsönhatása által.
…A fülünkben lévő egyensúlyérző és kialakító szerv nem csupán a fizikai egyensúlyt, hanem a lelki kiegyensúlyozottságot is biztosítja. Sőt az egyensúlyszervet a ritmikus mozgás, hintázás is fejleszti, és ezáltal fejleszthető az írás és olvasás képessége, melynek az egyenletes ritmus fontos építőköve.
…A zene elemei által kiváltott testi-lelki reakció a kulcsa terápiás hatásának. Ezekre épült a zenével segítés, gyógyítás, vagyis maga a zeneterápia.
…Összetett, csodás és törékeny, de nem veszélytelen ez a varázslatosnak tűnő módszer. Éppen ezért kell speciális úton-módon elsajátítani a zeneterápiát. Alapos zenei és pszichológiai jártasság kell ahhoz, hogy a kívánt módszerrel a kívánt célt, hatást érjük el.
A zeneterápia nem egy magnetofon működtetése, nem egy zenedarab meghallgatása, hanem tudomány, melynek különböző alkalmazási területei vannak.
Az egyik lehetőség az az aktív zeneterápia (éneklés, hangszeres improvizáció, táncolás). Ennek egyik kiemelésre méltó, összetettebb formája az ún. zenei hátterű festés.
Ez az eljárás sok tanulási részfunkciót fejleszt, pl. figyelem, emlékezet, kreativitás, és mindezek mellett a képzeletet és az önkifejezést is.
Egy-egy alkotás nem csupán esztétikai értékű, de számtalan jelzést hordoz az alkotója lelki állapotáról, esetleg problémájáról, amelyekről nem tud beszélni, de a színek vagy a formák jelzik a belső egyensúlyvesztést.
…A másik lehetőség az ún. passzív zeneterápia, amit inkább élményfeldolgozó, befogadó terápiának nevezünk. Ez elsősorban egy-egy célzottan kiválasztott mű, vagy zenei részlet egyéni, vagy csoportos meghallgatása majd az asszociációk, az élmények, az érzelmek és az emlékek megbeszélése.
Nem csupán a gyógyításban nagyon eredményes ez az eljárás, hanem az iskolai személyiségfejlesztésben is igen hasznos.
…A zeneterápiának egy sajátos eljárása a zenei hátterű képzőművészeti terápia, amely a zene és a képi kifejezés ötvözésére épül.
A zenei átélés és a kreativitás kölcsönhatását ötvöző eljárás számos lehetőséget teremt az ember és az őt körülvevő világ harmonikus kapcsolatához, és sokféleképpen mutatja be azt.
A kombinált formák közül érdemes még kiemelni a táncterápiát (pl.:a mozgás-koordináció tekintetében is- szerk.).
Az iskoláskorú gyerekek között nagyon sokan küzdenek kifejezési és tanulási nehézségekkel.
Ha az oktatási repertoárban helyet kaphat a zeneterápia pontosabban ennek olyan elemei, amelyek a problémás részfunkciókat „különös” úton, másként fejlesztik, akkor nagyon szép eredményeket lehet elérni a funkciók kiegyenlítődésében, a harmonizálódás területén egyaránt.
Hasonló a zeneterápia hatása a felnőtt betegek esetében is, csak itt legtöbbször nem felkeltéstől, hanem felelevenítésről van szó. Pl. szélütés, agyvérzés utáni afázia esetében a zeneterápiás beszédkonstrukció nagyon ajánlott. Ugyanis a melódia segíti bekúszni a beszédhangokat, a megértést és a produkciót egyaránt segítve.
…Megélhetővé válik számukra a csend, melynek hiányában nem érvényesülhetne maga a dallam sem.
A csend által kap értéket a hangzás, a hangzás által kap lehetőséget a lélek. A harmonikus lélek adja az élet értelmének élményét!
A zene használhatósága a gyógyászatban:
Célterület | Reakció |
Szív-és vérkeringés | Szívritmus csökkenése |
Vérnyomás ellenszabályozása szívritmuszavaroknál | |
Légzés | Légzésnehézség mérséklése |
Harmonizált légzésritmus | |
Anyagcsere | Stresszhormon-termelés visszafogása |
Energiafelhasználás mérséklése | |
Alváskészség javítása | |
Érzékelés-észlelés | Fájdalomtolerancia növelése |
Motorika | Izomtónus mérséklése |
Izomgörcsök oldása | |
Pszichomotorika | Motorikus nyugtalanság csökkenése |
Szubjektív vélekedések | Szorongás csökkenése vagy megszűnése |
Redukált fájdalomérzet | |
Megerősödött bizalom | |
Emocionális oldódás | |
Figyelemelterelés, nappali álmodozás | |
Gyógyszerfelhasználás | Csökkenés a fájdalomcsillapítók és a pszichofarmakológiai szerek használatában |