2018 február 11-én kaptam isémiás stroke-ot, egyszerűen összeestem a munkahelyemen, nem tudtam beszélni, megpróbáltak felállítani/felültetni – persze nem ment. Még itatni is akartak, hátha jó a „szédülésre”.
Szerencsére egyik kollégám nem vesztette el a lélekjelenlétét, és azonnal a légi bázist hívta, küldjenek mentőhelikoptert. Ezzel is szerencsém volt, ugyanis a hóvihar ellenére is fel tudtak szállni, és nem túlzok, amikor azt mondom, fél órán belül már a kezelőben voltam. Az is hozzátartozik a történethez, hogy Ausztriában dolgozunk és a német határ közelsége és a hóhelyzet miatt a kempteni (Németország) klinikára kerültem.
Itt egy hetet töltöttem, ezalatt MR, CT, szívultrahang, nyeletéses szívultrahang, erek ultrahangos vizsgálata, 24 órás EKG és még felsorolni is sok, mennyi vizsgálatot végeztek el. Ezen kívül naponta 2x jött beszéd és mozgásterapeuta/gyógytornász foglalkozni velem. Az egy hétből 3 napot voltam a stroke-őrzőben, monitoron, utána a neurológián.
Viharos gyorsasággal tért vissza belém az „élet”, szerintem a villámgyorsan elkezdett kezelés miatt, és nyilván nem volt brutálisan kiterjedt a baj. Itthon egy hétig voltam még, utána visszajöttem táppénzről. Mivel a férjemmel együtt dolgozunk, nagyon sok feladatot átvállalt tőlem (hotelkonyhán reggeliztető szakácsok vagyunk).
Hihetetlen szerencsém volt: ha nem itt ér a baj, nem hiszem, hogy ilyen jól lennék…Vár még rám egy PFO zárás, ezt is itt szeretném megcsináltatni, hiszen minden leletem rendelkezésre áll németül.Kérdés, hogy mekkora a lyuk, remélhetően katéteresen megoldható lesz,nem kell vágni. Ha mégis, akkor is végtelenül szerencsés vagyok, hálás a sorsnak és nem utolsó sorban kollégáim lélekjelenlétének!
Élek, jól vagyok!!