Hogyan kaptam stroke-ot Sarkadi Gabi története

2018. december 13.

 Én sem hittem, hogy pont velem történik meg!

Bevezetés

A múlt: Éreztem, hogy 2005 szeptemberétől egy nagyon nehéz időszak köszöntött be az életembe; fizikailag és lelkileg egyaránt. 2006. április végén megtörtént az, amire az ember nem számít, és azt gondolja, hogy vele ez nem történhet meg! Eszméletlenül vitt be a mentő a kórházba, és hosszas kivizsgálás után kiderítették: menthetetlenül beteg vagyok. A mentős orvos emberségének köszönhetem, hogy mégis elkerültem az amerikai úti idegsebészetre, ahol életmentő műtétet végeztem rajtam. Nem volt spontán légzésem, ezért mesterséges kómába tettek. 10 nap múlva kerültem a Szent Imre Kórház stroke-intenzívjére. A kórházban maradtam május végéig. Nem nagyon beszéltem még erről az időszakról, amikor is elmémet teljesen letompították, a napjaim „félálomban” töltöttem. Talán majd egyszer…

 

Május 23-án átvittek a budakeszi Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe. Úgy érkeztem oda, mint egy fadarab, melyből különböző csövek lógtak ki. Lebénult jobb kéz és láb, beszéd- és nyelésképtelenség… Két és fél hónap alatt talpra állítottak, visszahoztak az életbe.

Emlékszem, ez év nyarán, ágyszomszédomnak köszönhetően, akaratomon kívül, szinte állandóan rádióztam. Ebben az évben nyerte meg a Megasztárt Rúzsa Magdi, és egyfolytában a népszerű Máté Péter-számot, a Most élsz című feldolgozást sugározták.

Rengeteg erőt merítettem belőle! 🙂

Hamvad az idő, mint a halvány jégvirág, és a tűnő boldogság majd véget ér.Ott állsz egyedül, falevél a dombtetőn, álmos holdfény rád köszön, s elfúj a szél.De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

Múló örömök sivár létünk színpadán, mikor egy szó hallatán dobban a szív.
Sajnos vége lesz, tudjuk már a kezdetén, túl az álmaink ködén a semmi hív.
De addig van remény, minden perc ünnepel, hisz mindig van remény, hinni kell, ó hidd hát el!

Most élsz, most vigyázz, hogy jól csináld, mert a legapróbb hibád megbosszulja önmagát.
Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most élsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.
Most, most, most, most félsz, most örülj, hogy szép a nyár, most örülj, hogy van ki vár, és a két karjába zár.

A gyógytorna gyakorlatokat még ágyban végeztük, és rengeteget gyakoroltam akkor is, ha segítőm nem volt ott. Majd csoportos tornára is sor került a tornateremben.

Elkezdtünk járni tanulni járókerettel. Az eséstől való félelmem mindennap le kellett győzni. De nem sokáig közlekedtem így, hamar áttértünk, a hárompontos bot kihagyásával, az egypontos botra; sőt a végére még e nélkül is ment a séta. 🙂 A Bartel-indexlényegében a funkcionális aktivitás mértékét mérik vele: tehát például azt, hogy képes-e a beteg önállóan étkezni, önállóan közlekedni, tisztálkodni, WC-re menni, fürdeni, egy adott emeleten boldogulni, lépcsőn járni, öltözködni, a mindennapi szükségleteit (székelés, vizelés) kielégíteni, vagy segítségre szorul, illetve teljesen kiszolgáltatott. Ezt a tíz körülményt vizsgálják s pontozzák öt, illetve tíz ponttal. – Budakeszire érkezésemkor 5 pont volt, távozásomkor pedig 95.

Felülés: ez nekem nem ment. Igazság szerint úgy kellett volna, hogy a béna oldalra fordulok, és a jó kezemmel felnyomom magam. Elhatároztam, hogy „normálisan” fogok felülni, egyrészt, mert zsibbadt az ülepem :),  másrészt, nagy előrehaladásnak éreztem az önállóságomhoz. Megpróbáltam hát felülni… és láss csodát, nem sikerült. Azt gondoltam magamban: nem baj, majd holnap! És ez így ment két héten át, mindennap. De két hét múlva felültem! Hit, elszántság, gyakorlás!

Logopédia: Hála Istennek afáziával – a szó görög eredetű: jelentése beszédtelenség – nem kellett megküzdenem. Viszont beszédproblémával igen; a dysarthria a beszédmozgások koordinációs kivitelezésének zavara, amely megmutatkozott a légzés eltérésében, a hangadás és a kiejtés érthetetlenségig fokozódó torzulásában. Gyakorlás a logopédussal, és gyakorlás nélküle. Ma már szinte észre sem venni, hogy másfél-két hónapig küzdöttem a beszéd újratanulásával.

Már otthon: ami még kihívást jelentett, hogy alig működött a peroneus izmom, ami az alsó lábszár külső oldalán található. Ez az izom felelős a lábfej mozgatásáért, a láb és főleg a külső talpszél emeléséért. Lábujjhegyen járás, sarkon járás, erősítő és egyensúly gyakorlatok kellettek a „dobálós” járás elhagyásához.

Párommal naponta labdázással fejlesztettük a jobb vállam és kezem mozgását, és egy közeli téren, tanultuk a „buszról le- és felszállást”.

 

Viszont a Syncumart kellett szednem, ami megkövetelte néhány étel kerülését: egyszerre nagyobb mennyiségű zöldség-gyümölcs fogyasztását. Voltak ételek, amelyeket korlátozni kellett, mert magas K vitamin tartalmuk befolyásolták a vérhígító gyógyszer hatását. Ilyenek voltak: a tojás, a máj, a saláta, a spenót, a karfiol, a málna, az eper, a paradicsom, a paprika, a brokkoli és a káposzta. Ezekből az ételekből kerülni kellett a napi 10 dkg-nál nagyobb adagok fogyasztását. Emellett néhány gyógyszert sem volt ajánlatos a Syncumar mellett szedni, figyelmesen el kellett olvasni a betegtájékoztatót! A legkellemetlenebb emlékeim között szerepel a heti vérvétel, mivel a gyógyszer adagolásánál a protrombin (véralvadás) szint meghatározó volt.

2007.

A kórházban még úgy gondoltam, hogy ez év januárjában munkába állok, de aztán nem foglalkoztam még ezzel a kérdéssel, mert fizikailag sem éreztem felkészültnek magam. Ezért aztán a teljes felépülést tűztem ki célul, s ezt pusztán fizikailag teljesítettem is. Megtanultam bot nélkül közlekedni, buszon utazni és újra használatba vettem jobb kezemet. Segítő társat is kaptam hozzá, egy kiskutya személyében. A délelőttök csigalassúsággal teltek, csak Mandula, a cavalier king charles spániel enyhítette magányomat. Rendszeresen megsétáltattuk egymást. Kora délután aztán leányom haza jött az iskolából, sok időt töltöttünk együtt, amire a betegség előtt nem volt lehetőség. Mint ahogy a pihenésre sem szántam elég időt, ezért legszívesebben arra emlékszem ebből az évből, hogy kint ülök a kertben, és olvasgatok.

2008.

Ez az év bővelkedett tanulságokban. Fizikailag egészen megközelítettem régi önmagamat, de kiderült mentálisan több időbe telik teljesen „talpra állni”. Egyre többet foglalkoztatott visszahelyezkedésem a munka világába, minél több idő telt, annál bonyolultabb dilemmának ígérkezett.

Azt gondoltam, ha van időm, akkor most élek a lehetőséggel, és végre megtanulok rendesen angolul. Magántanárnál haladtam előre a nyelvtanulással, és angol nyelvi tanulókörbe jártam beszélgetni, gyakorolni.

2009.

Az év elején túl sok féle dolgot vállaltam magamra, nyárra úgy éreztem már megint bekerültem egy mókuskerékbe, amely nem segíti a további rehabilitációm, SŐT! Lelkileg még mindig nem erősödtem meg annyira, hogy úgy éljem a mindennapokat, ahogyan azt szeretném. Ezért nyáron úgy döntöttem, hogy komolyan változtatok életmódomon, ami elsősorban az érzelmi és pszichikai egyensúlyom megtartását érintette.

Tudatosan vásároljuk ezeket a készítményeket! Vizsgáljuk meg a címkét!  Ha nem találunk rajta magyar nyelvű tájékoztatót, az a termék bizonyosan nem felel meg az előírásoknak! Figyeljünk arra, hogy megtaláljuk-e a csomagoláson a termék forgalmazójának, gyártójának a nevét és elérhetőségét, az összetételi adatokat, a hatóanyag-tartalmat, az RDA %-ot (az egészséges felnőttek számára átlagosan javasolt fogyasztási mennyiséget)!

2010.

Ez az év volt a fordulat éve, hogy miért nevezem annak? Egy baráti beszélgetés alkalmával került szóba, hogy összegyűjthetnék olyan történeteket, amelyek segítenének sorstársaimnak a felépülésben. Otthon továbbgondolva a dolgot, azt kérdeztem magamtól: Hogyan tudnám megvalósítani ezt a gyönyörű gondolatot? Tudom magamról, ha belekezdek valamibe, abba teljesen belevetem magam, szívvel-lélekkel. Már a kórházban megfogalmazódott bennem, hogy – bár még nem tudom hogyan – mindenképpen segíteni szeretném a stroke megelőzést. És most itt vagyok, négy évvel a betegség után, és már elég erősnek érzem magam fizikailag és lelkileg egyaránt. Hetekig motoszkált bennem a téma. Barátaimmal konzultálva, végül úgy döntöttem, hogy szervezett keretek között megvalósítom ezt a felemelő ötletet, egy alapítvány segítő szárnyai alatt. Azt gondoltam, hogy nekem ez könnyen fog menni, hiszen a szélütés előtt, 17 évig gazdasági vezetőként dolgoztam, non profit szervezeteknél, utoljára egy alapítványi gimnáziumban. Szivárványszínben láttam a világot! Elindultak tehát az előkészületi munkálatok, bár sokszor ütköztem dombokba, hegyekbe, de a lelkesedésem röpített előre, …

…teltek-múltak a hónapok, és a dolog végére csak nem akart pont kerülni. Akkor már tudtam, hogy a FELADATOM nem lesz olyan könnyű, mint amilyennek elképzeltem azt. De ragaszkodtam a célomhoz, és augusztus végén jogerőre emelkedett a Strokeinfó Alapítvány nyilvántartásba vétele. 🙂

2012-2014.

Amikor úgy éreztem, hogy könnyű lesz a feladat, nem gondoltam, hogy ez nem csak egy tevékenység, hanem küldetés, hivatás, misszió; hogy ebben nem csak, mint szakember veszek részt, itt civil szervezeti vezetőként vagyok jelen. És nem könnyű egy ilyen szervezetet vezetni, sosem volt az, viszont egyre nehezebb. Megértettem, hogy csak akkor maradhatunk fent, ha a szervezetet akként működtetetem, mintha vállalkozás lenne, hiszen nagyjából ugyanazokkal a feltételekkel, lehetőségekkel, esélyekkel kell megküzdeni.

Meg kellett tanulnom rövid és hosszú távú tervet készíteni, napirendet is el kezdtem használni. Igazi csapdává tud válni, ha nincs munkahelye az embernek, ahol helyettünk beosztják az időnk nagy részét. Időgazdálkodás, ijesztő a szó, mégis szükség van rá, hiszen az idő az, ami nem pótolható az életedben.

Rájöttem, hogy amikor segítünk másokon, önmagunkon is segítünk. Az önbecsülésről már beszéltem, a legfontosabb dolgok közé sorolom az életünkben; mert ha, önmagunkkal rendben vagyunk, a világgal is jó a viszonyunk, a mindennapi stresszel való küzdelmünkben, és ezzel a betegségekkel folytatott harcunkban ez elsődleges! Ezért tartom nagyon fontosnak az Alapítványban a gondolkodásmód fejlesztését, átalakítását.

Végül, de nem utolsó sorban, magamba kellett néznem a tekintetben is, hogy a megelőzésben jó példával szolgáljak! Ezért az elhanyagolt mozgásterápiámat 2011-ben elkezdtem kialakítani. Magasra tettem a lécet, de legalább van hová fejlődni, 🙂 zumbázni kezdtem. Három éve foglalkozom vele, és tudom, hogy talán még három évembe kerül, hogy úgy csináljam végig, mint egy „egészséges” ember, de kitartok! A legnagyobb előnyét az állóképesség megőrzésén túl a kéz-láb koordinációfejlesztő hatásában látom. Az év elején, többszöri nekifutásra elkezdtem jógázni, magam sem gondoltam, hogy ennyi pozitív élményem, tapasztalatom lesz ezzel kapcsolatban. Hihetetlen rehabilitációs mozgás. Az izmokat ellazítja, erősíti, főleg a mélyizmokét. Ízületeink rugalmasságának rehabilitálására és fenntartására is kiváló. Mint minden mozgástól, ettől is javul a vérkeringés. Beindítja a szervezet méregtelenítő funkcióit, serkenti a nyirokrendszer működését. Harmonizálja a vegetatív idegrendszert, és növeli a vitalitást. A jó példa pedig ragadós, lányommal együtt járunk jógázni és zumbázni, ami nem csak a mozgás szeretetét tanítja meg neki, de közös programnak is kiváló.

Ebben az évben férjem is kapott két olyan megerősítést az ÉLET-től, aminek következtében drasztikus életmódváltásba kezdett. Mindennap biciklivel megy a munkahelyére, és még ez sem elég neki, további köröket ró az utakon. 🙂 Ennek következményeként a mai napig 9 kilótól szabadult meg, ami által sokkal energikusabbak a napjai, javult a vérnyomása, és a koleszterinszintje is csökkent. A biciklizés megszállottjává vált. Ránk ragasztotta ennek a sportnak a szeretetét, bár „igazi” biciklizést, egyensúly-problémáim miatt, még nem tudok produkálni. De Párom nem csüggedt, vett egy bakot, amivel kvázi szobabiciklivé lehet alakítani kerékpárunkat, így azon gyakorolhatok.

Az azóta eltelt időben rengeteg-rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Ennek nagy részét megtalálhatod kedves olvasó az alapítvány honlapján (www.strokeinfo.hu), a személyes tapasztalataimat megpróbáltam ebben a „művemben” megosztani Veled. Ha mégsem érzed elegendőnek a kapott információkat, vagy csak egy olyan embert keresel, akivel megoszthatod sikered, bántod, mindennapjaid, keress meg, találkozzunk vagy telefonon, interneten beszélgessünk. Várom jelentkezésed! 🙂

 

Sarkadi Gabriella